[Lapkiadás.hu, ortt.hu] Nem írta még ki arra a tucatnyi hullámsávra a pályázatot az ORTT, amelyeknek koncessziója egy-másfél éven belül lejár. Ezzel hónapok óta törvénysértésben van a testület. Nem ez az első ilyen eset a médiahatóság közel másfél évtizedes történetében.
Hogy erre hol lesz esélyük, az még kérdéses, hiszen a 92,9 pályázata eléggé személyre szabott: Elsősorban a főváros vételkörzetében középhullámon sugárzó adóknak szánják, vételminőség-javításra; ez a személyleírás megfelel a Magyar Katolikus Rádió paramétereinek. Érdekes szereplője ennek a versenyfutásnak a Nature TV Magyarország Kft., amelynek címe megegyezik a Rádió1-ével. A Lapkiadás.hu testületi tagoktól úgy tudja: a héten véglegesíthetik, hogy pontosan milyen karakterisztikájú ajánlatoknak szánják az egyes frekvenciákat,
Ha ez sikerül megkezdődik az első nagyobb csomag versenyeztetése abból a félszáz jogosultságból - amelyek között akad egy-két érdekes versenyt ígérő is. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a most ott sugárzó cégek egyike sem jelezte, hogy nem újrázna.
Kiírják ugyanis a Klubrádió mellett a Juventus, a Sztár FM és a Rádió1 frekvenciáját is, valamint dobra vernek egy-egy békési, debreceni, kazincbarcikai, miskolci és ózdi, valamint két kecskeméti hullámsávot. Mivel azonban tizenötödik éve működik frekvenciagazdálkodási trv nélkül az ORTT, nem tudni, milyen elvek alapján dől el, melyik sávot mire szánja a hatóság.